A BellResearch legújabb felmérése is azt támasztja alá, hogy nem az ár a legfontosabb akadály, ha számítógépről van szó. Egyszerűen nem kell se számítógép, se net, se tanulás. A kutatók mégis tanítani akarnak.
A magyarok több mint felének még mindig nincs számítógépe, és valószínűleg jó darabig nem is lesz, ha nem változik meg valami gyökeresen. Akiknek ugyanis nincs, nem tartják hasznosnak se a tanulás, se a munka, se a szórakozás, se a hobbi, se a játék terén.
Ahhoz, hogy valamit kezdhessünk ezzel, tüzetesen meg kell vizsgálnunk a saját attitűdjeinket is, ugyanis a felmérés szerint a munka, a tanulás vagy a szórakozás csak a társadalom 44 százalékát érdekli. A vulgáris posztmarxizmusnak ezzel lehet, hogy örökre búcsút inthetünk, mert a társadalmat nem lehet az ezekhez való viszony alapján leírni, ha több mint a fele - legalábbis nálunk - elutasítja őket. Megismétlem: a szórakozást is. Persze ez is viszony, csak nem túl árnyalt.
A társadalomelméletek jó ideje próbálják azzal hitegetni magukat, hogy az ipari társadalom után a nyugati embert a munka helyett a szórakozáshoz való viszonya jellemez leginkább (turizmus, sport, művészet, életmód), de ezt számokkal nem lehet igazolni. Illetve mégis: ez a 44 százalék (akinek számítógépe van) szinte biztos, hogy egybeesik a középosztállyal. Mások számára az élet nem feltétlenül munka és szórakozás ritmikus váltogatása, ahogy például az írás nélküli népeknél sem. Az, hogy ezt az éles különbséget egyetlen társadalmon belül találjuk, egyben azt is jelenti, hogy azok a kulturális különbségek, amelyeket a nyugati antropológusok a saját és az egzotikus között szeretnek kiélezni, valójában a sajáton belül is jelen vannak. Vagy: csak ott.
Aki erre tanítással felelne, továbbra is a saját kultúrájából indul ki. Akit nem érdekel a tanulás, azt nem lehet tanítani, legfeljebb erőszakkal. Az SG.hu beszámolójában használt "evangelizáció" kifejezés ezért nagyon ijesztő: a gyarmatosítás eszméit idézi, ahol a térítés tűzzel-vassal folyt. Nem tanítani kéne.
