Szélessávblog

Váratlan meglepetés a piacnak: NETreKész

2007.10.17. 11:28 serab

A konvengerciaprogram a piacot is deprimálta, de itt a gyógyszer: új (és újszerű) kormányprogram indult a fellendítésére.
Kóka János az Internet Hungary konferencián jelentette be, hogy a kormány fél milliárd Forinttal akarja fellendíteni az egyre hanyatló internetes piacot. A program a NETreKész nevet kapta a keresztségben. A lényege az, hogy az állam csak annyi pénzzel járul hozzá a programhoz, amennyit a cél érdekében  adakozásra hajlandó vállalatok adnak, ezzel is serkentve a szereplők adakozási hajlamát (hiszen ha nem is közvetlenül, de profittá konvertálhatják azt később). Ami máris húsz vállalatot ragadott magával, köztük például a Magyar Telekommal, amely a legnagyobb adakozó (40 millió Forinttal).
A program helyi és országos modulból áll, az előbbiekre maximum 5 millió Forintnyi vissza nem térítendő támogatást adnak (maximum a teljes projekt 85 százalékáig), az utóbbiakra maximum 25 milliót  (legfeljebb a projekt 70 százalékáig). A civil szervezetek első körben október 16. és november 16. között nyújthatják be pályázataikat.
A tartalmi oldal fejlesztése mellett továbbra is támogatni fogja a kormány – az eddigieknél valamivel ötletesebben – az infrastrukturális fejlesztéseket is, természetesen csak ott, ahol az nem volna megvalósítható nyereségesen. Jó ötletnek tűnik például az, hogy a mobilkoncessziók meghosszabbítását 20 milliárdnyi szélessávú fejlesztéshez kötik (szintén olyan helyeken, ahol piaci alapokon nem volna értelme).
(iSITE.hu)
Reméljük, beindul valami, mert nemcsak a kedv volt a padlón, de a penetráció növekedése is sosem látott alacsony értéket mutatott már augusztusban is. A kormányt pedig már a megalakulása óta bírálták a tétlensége miatt.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: szabályozás hozzáférés digitális szakadék

A bejegyzés trackback címe:

https://szelessav.blog.hu/api/trackback/id/tr70198986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.18. 14:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

  • ............................: Szia serab folytatod még a blogot? (2010.10.05. 13:48) Mennyi a mobilnet valódi ára?
  • Dragon Z.: Nem a reklám helye, de a vodafone-nál feltöltőkártyásan 50MB ingyenes, és csak akkor vesznek le a ... (2009.08.01. 13:52) Mennyi a mobilnet valódi ára?
  • C10H12O6: Akinek van egy kis esze, az nem akar ilyen lenni, hanem annyi pénzt keresni, hogy a titkárnő vegye... (2008.07.20. 19:00) Neonomádok hódítása
  • serab: Akkor pontosítok: csak bankautomatából töltök, ott pedig úgy emlékszem, csak 3500-as és 5000-s leh... (2008.07.04. 10:14) Mennyi a mobilnet valódi ára?
  • Axel: Ne feledkezz meg arról, hogy a T-Mobile biztosít számodra is kisebb feltöltési lehetőséget is! Csa... (2008.07.04. 09:51) Mennyi a mobilnet valódi ára?
  • Utolsó 20

Friss topikok

  • ............................: Szia serab folytatod még a blogot? (2010.10.05. 13:48) Mennyi a mobilnet valódi ára?
  • C10H12O6: Akinek van egy kis esze, az nem akar ilyen lenni, hanem annyi pénzt keresni, hogy a titkárnő vegye... (2008.07.20. 19:00) Neonomádok hódítása
  • Varsányi Martina (xSolutions): A cégnél egy projekten több ember dolgozik (mint megszokott) - több városból. Telefonon és emailbe... (2008.07.04. 00:21) Távmunka és kommunikáció
  • eszkel: ENGEM SENKI SEM PURGÁLHAT KI, FŐLEG BÜNTETLENÜL NEM! TOROKVÁGÁS LESZ A JUTALMA ANNAK, AKI MEGPRÓBÁ... (2008.07.02. 11:59) Minden érték kulturális
  • cca: woooooooooooooow! remek! A jutalom-osztó bloggereket kivált kedvelem! :))))))))))) Többit mailben... (2008.05.22. 15:15) Szolgálati közlemény

Kommunikáció, telekommunikáció, medialitás, szélessávú hírek, ADSL, Kábelnet, mobilnet, díjak, feltételek.

Szélessáv, ajánlók

Nincs megjeleníthető elem

    Penetráció

    • 2007. 02:
      DSL: 759 000 (0,6%)
      kábel: 620 000 (3%)

    Játék

    Nincs megjeleníthető elem

    Blog.hu sablonok a Népkertből
    süti beállítások módosítása