Eddig minden elemzés az írók vagy az írások segítségével definiálta és magyarázta a blogolást. Nemrég amerikai kutatók egy irodalomelmélettől kölcsönvett módszerrel próbálták megérteni a jelenséget: az olvasók szokásainak vizsgálatával. (Frissítve!)
A vizsgálatba 15 különböző korú résztvevőt vontak be, akiknek követték az olvasói szokásait. Kiderült, hogy

• ahány olvasó, annyi blogdefiníció van. Ezek között olyan szempontok váltakoznak különböző hangsúllyal, mint a rendszeres frissülés, a kronológia, az RSS és a trackback, a társasági funkciók, személyes tartalom.
• a gyakori blogolvasó a szokásai rabja: kevésbé érdekli maga tartalom, mint a rendszeres szondázás, akárcsak a levelezésnél.
• leginkább a bal felső részen lévő bejegyzéseket olvassák, függetlenül attól, hogy azok tényleg frissek-e.
• fontosnak tartják, hogy minőségi legyen a hozzájárulásuk (leginkább a komment).

Lehet, hogy a kutatók ezt nem tudták, de szerintem mi, írók és olvasók igen. Ráadásul ezzel még mindig nem kerültünk közelebb ahhoz a kérdéshez például, hogy miért lesz népszerűbb egyik-másik blog. És ugyanazért vérzett el az említett irodalomelméleti módszer, a reader response kritika nagyon hamar: az olvasók reakciója érdekes, de nem sok köze van magához a szoros értelemben vett szöveghez, így arra se ad magyarázatot, melyik miért jó vagy rossz (és egyáltalán milyen), ahogy a népszerűség se mindig minőséghez társul.
A Webisztán nemrég pedig arról írt, máshol viszont szó sincs minőségi hozzájárulásról: helyette inkább a firkálás (tagelés) hódít, mint pl. a nevető csecsemős videón. Ez megerősíti, hogy a blogolás mind írói, mind olvasói fronton eltér más tartalommegosztási módoktól. Elsősorban: igényes (kellene legyen).
A konyves.blog.hu például nem az, és a kommentelés emiatt inkább a tagelésre emlékeztet.
Itt van a kutatás összefoglalója.